Bombázók

Ezek a repülőgépek kifejezetten földi célok ellen készültek. Más repülőgépek ellen csak önvédelmi fegyverei vannak (vagy az sem). A II. világháború és az azutáni időszak bombázói nagyméretű, magasan repülő gépek voltak, céljuk a nagy bombateher szállítása volt, amelyet nagy magasságból, a légvédelmi ágyúk hatósugarán kívülről dobták le. Azonban már ebben az időben is voltak alacsonyan, gyorsan repülő ún. gyorsbombázók, amelyek kis magasságban hatoltak be az ellenséges területre, ott gyorsan elvégezték a feladatukat és ugyanolyan gyorsan távoztak is. A Ju-87-es Stukák hírhedtek voltak, idegtépő szirénájukkal a pszichológiai hadviselés fő fegyverei voltak. A háború után, a radarok és a nagyhatótávolságú légvédelmi rakéták fejlődésével a magasság és a sebesség növelése nem tűnt kielégítő megoldásnak, ezért pl. a B-70 programot törölték is. Ismét a kis magasságú, nagysebességű behatolás lett a fő bombázási taktika. Ezért fegyverezték fel a vadászgépeket is földi célok elleni fegyverekkel, de a bombázók is egyre jobban kezdtek hasonlítani a vadászgépekre. Erre jó példa a brit V-bombázócsalád, amely nevét a V-alakú deltaszárnyáról kapta (a

nagysebességű repülésre a legjobb a deltaszárny, l. XB-70, Vulcan, űrrepülőgép). A B-1 változtatható állású szárnyával egyaránt képes a nagymagasságú, nagysebességű repülésre, mint a kis magasságú,

nagysebességű behatolásra és a kis sebességű manőverezésre. A legutóbbi időkben aztán az interkontinentális stratégiai nehézbombázók között is