Az amerikai légierő első kifejezetten a földi csapatok közvetlen támogatására kifejlesztett csatarepülőgépe. A USAF a 60-as évek második felében, a vietnámi háború tapasztalatain okulva határozta el egy fegyverterhelésű, kifejezetten földi csapatok támogatására szolgáló csatarepülőgép kifejlesztését. A Northrop és a Fairchild Republic kapott megrendelést egy prototípus elkészítésére. A Northrop gépe lett az YA-9, a Fairchildé az YA-10. Mindkettő 1972-ben repült először. A USAF az A-10-est választotta.

Az A-10 egyaránt alkalmas tankok és egyéb páncélozott járművek, objektumok, élőerő elleni támadásra. Kis magasságon, lassan repül, mégis nagyon nagy a túlélőképessége. Egyenes szárnyának és erős hajtóműveinek köszönhetően kitűnően manőverezik kis sebességen és magasságon. 300 m alatt is biztonságosan bevethető. Rövid le- és felszállóképessége és könnyű karbantartása miatt a front közeli ideiglenes repülőterekről is üzemeltethető. Szépsége miatt varacskos disznónak (Warthog) becézik.

Túlélőképessége: A szerkezet és a pilótafülke páncélozása még 23 mm-es lövedékek becsapódását is elviseli. A csűrők képesek kiegyensúlyozni még az egyik szárny harmadának elvesztését is. A hajtóművek felül vannak elhelyezve, fúvókájuk a széles, középen elhelyezett vízszintes vezérsík fölött van, a vezérsík így leárnyékolja a hajtóműveket a hőkövető föld-levegő rakéták elől. A hajtómű gázába ezen kívül még kilépés előtt hideg levegőt kevernek, hogy így is csökkentsék a kiáramló hőt. A gép szerkezete is speciális festéssel van ellátva, hogy megnehezítsék a hőkövető rakéták dolgát. Az üzemanyagtank cellákra van osztva, amelyek speciális habbal vannak védve, amely azonnal eltömi a lövedékek ütötte lyukakat. Ha a hidraulikából elfolyik az olaj, kézi vezérléssel is működtethetők a kormányművek. A főfutók egyharmada behúzott állapotban is kilóg, ezért ha nem lehet kiengedni őket, akkor sem nagyon nehéz a géppel hasra szállni. A pilótát 12,7-37,5 mm-es vastagságú titán páncél védi (660 kg) és a fülketető is golyóálló üvegből van. Titán védi a kormányművek vezérlőrendszerének részeit is. Javítását segíti, hogy a legtöbb jobb és baloldali alkatrész felcserélhető, beleértve a hajtóműveket, a főfutókat és függőleges vezérsíkokat.

Elektronika: TACAN harcászati navigációs, Loran-C és -D rádiónavigációs rendszer, kommunikációs, tűzvezető rendszerek, radarbesugárzás-érzékelő műszer, saját-idegen jeladó. A pilóta HUD-on látja a sebességet, magasságot, a süllyedési szöget, navigációs információkat, a fegyverrendszerek állapotát; éjjellátó szemüvege van, egy kis magasságú biztonsági és célzórendszer (LASTE), amely állandóan kiszámolja a szabadesésű bombák aktuális becsapódási pontját, lézertávmérő, Pave Penny lézercélzó; infravörös és elektronikus védelmi rendszer a föld-levegő rakétákkal szemben; GPS.

Fegyverzet: GAU-8A 30 mm-es gépágyú: amely megéri, hogy megnézd a belinkelt külön oldalt. A szárnyai és törzse alatt 11 felfüggesztési ponton önsúlyához képest nagytömegű fegyvert hordozhat: AGM-65 Maverick rakéták, lézer- és TV-irányítású bombák, szabadesésű Mk 82-84 (227-454-907 kg) bombák, BLU-1 és BLU-27B gyújtóbombák, kazettás bombák, nem irányított rakétakonténerek, SUU-23 gépágyúkonténer, infracsapda-kilövők, AIM-9 Sidewinder rakéták, elektronikai lefogó berendezés, pótartályok.

Bevetések: az Öböl-háborúban 8100 bevetést teljesítettek, a Maverick rakéták 90%-át indították, rendelkezésre állásuk 95,7% volt. Koszovóban is kiterjedten alkalmazták a szerb tankok, teherautókonvojok -- és alkalmasint menekülő albánok traktorai ellen. A harmadik Öböl-háborúban (Iraqi Freedom — 2003. március 19-) is használják, április 8-án le is lőttek egyet.